bibliakademia@gmail.com


Melyik bibliai könyvnek és hányadik fejezetéből való az alábbi idézet? "Mondjátok az igaznak, hogy jól lészen dolga, mert cselekedeteik gyümölcsével élnek. Jaj a gonosznak, gonoszul lesz dolga, mert kezeinek cselekedete szerint fizetnek néki."



Ézsaiás 3:11-12




Hol prédikált Keresztelő János? 
Kiket nevezett mérges kígyók fajzatainak?







"Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, aki prédikál vala Júdea pusztájában." (Máté 3:1)
"Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek ő hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?"
(Máté 3:7)



Melyik "nagy"prófétánál és hol olvashatjuk azt az utolsó időkre szóló próféciát, melyben a föld hatalmasai félelmükben a hegyek barlangjaiba rejtőznek az Úr nagyságának dicsősége elől?


"Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt. A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon. Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik. És Libánon minden cédrusai ellen, amelyek magasak és felemelkedettek, s Básánnak minden tölgyfái ellen; minden magas hegyek ellen, és minden felemelkedett halmok ellen; minden magas torony ellen, és minden erős kőfal ellen; és Társisnak minden hajói ellen, és minden gyönyörűséges drágaságok ellen. És porba hajtatik a közember kevélysége, és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon. És a bálványokat teljességgel elveszti. És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, az Úr félelme elől és nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet. Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek, hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet." (Ézsaiás 2:10-21)




Hogy hívták Anna férjét, Sámuel próféta édesapját? Melyik izraeli törzs területén élt a családjával?








"Volt egy ember, Ramataim-Cofimból, az Efraim hegységéről való, és az ő neve Elkána vala, Jerohámnak fia, ki Elihu fia, ki Tohu fia, ki Sof fia volt; Efraimita vala. És két felesége volt néki; az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták... (I.Sámuel 1:1-2)



Hányadik napon teremtette Isten a madarakat?






"És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, amelyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap." (I.Mózes 1:20-23)



Hol telepedett le Káin miután Ábelt meggyilkolta, majd elment az Úr színe elől?




"És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre." (I.Mózes 4:16)


Melyek voltak az Édenből eredő folyó főágai?








"Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala. Az elsőnek neve Pison, ez az, amely megkerüli Havilah egész földét, ahol az arany terem. És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő. A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, amely megkerüli az egész Khús földét. És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, amely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes." (I.Mózes 2:10-14)


Hányadik napon  teremtette Isten a gyümölcsfákat?




"Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet, gyümölcsfát, amely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, amelyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn. Hajta tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, amelynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, harmadik nap." (I.Mózes 1:11-13)

Hány férfi indult végül harcba Gedeonnal a midianiták ellen, miután Isten megpróbálta és megrostálta a seregét? Hányan hagyták el félelem és rettegés miatt?




"Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérének a nép közül huszonkétezeren, és csak tizezeren maradának ott. (...) És monda az Úr Gedeonnak: E háromszáz férfiú által szabadítlak meg titeket, akik nyaldosták vala a vizet, és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, kiki a maga helyére." (Bírák 7:3,7)



Melyik néphez és királyhoz menekült Saul király elől Dávid, és lakott ott annak haláláig?




"És monda Dávid magában: Egy napon mégis el kell pusztulnom a Saul keze miatt, nincs jobb reám nézve, mintha gyorsan elmenekülök a Filiszteusok tartományába, így Saul felhagy azzal, hogy engem tovább is üldözzön Izráel egész területén, és így megszabadulok az ő kezéből. Felkelvén azért Dávid, elméne ő és az a hatszáz ember, akik vele valának, Ákhishoz, a Máok fiához, Gáth királyához." (I.Sámuel 27:1-2)





Kinek a fia volt Uzza és miért kellett meghalnia?





"És tevék az Isten ládáját új szekérre, és elhozák azt Abinádábnak házától, mely vala a dombon, és Uzza és Ahió, Abinádáb fiai vezetik az új szekeret. (...) És mikor Nákonnak szérűjére jutának, kinyújtá Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartá azt; mert az ökrök félremozdították vala. Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett." (II.Sámuel 6:3,6-7)



Ki volt Saul király seregeinek fővezére? 
Kinek a bosszúja ölte meg és miért?


"És Saul feleségét Akhinóámnak hívták, aki Akhimaás leánya volt. Seregének vezetőjét pedig Abnernek hívták, aki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia (...) Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá őt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, a Joáb atyjafiának véréért." (I.Sámuel 14:50; II.Sámuel 3:27)
Melyik tanítványát és szolgálótársát intette Pál apostol a következő beszédekkel? Hol találhatók ezek a versek a Bibliában?
"..Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme.."



I.Timóteus 6:7-10

Kinek a házában vendégeskedett Jézus, amikor a bűnös asszony a könnyeivel mosta és a hajával törölgette meg a lábait?


"És az asszonyhoz fordulván, monda Simonnak: Látod-é ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adál: ez pedig könnyeivel öntözé az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg." (Lukács 7:44)

Mely négy növényt említi Jézus a gyümölcstermő fákról (jó/rossz) szóló példázataiban?




"Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt." (Lukács 6:44) - pontos fordításban: bogáncs, füge, csipkebokor, szőlő
"Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?" (Máté 7:16) - pontos fordításban: bogáncs, szőlő, búzavirág, füge

Mely "kis"prófétán keresztül tanítja Isten a hívőket az Egyháznak való tizedfizetés fontosságára? Mi a tizedfizetés Istentől rendelt célja a próféta szerint, és milyen áldásos következményei vannak a hívők életében?



"Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura. És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura." (Malakiás 3:10-12)

Dávid királynak melyik fia akarta elorozni Salamon elől a királyságot, idős apjuk akarata ellenére? Kik támogatták őt ebben?




"Adónia pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodék, ezt mondván: Én fogok uralkodni! És szerze magának szekereket, lovagokat és ötven előtte járó férfiakat. Kit az ő atyja soha meg nem szomoríta, ezt mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és őt Haggit szülte volt Dávidnak Absolon után. És tanácskozék Joábbal, Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia pártján voltak." (I.Királyok 1:5-7)


Melyik próféta kapott látomást kosarakban lévő fügékről, és mit jelképeztek?






"Látomást mutata nékem az Úr, és ímé, két kosár füge volt letéve az Úr temploma előtt, miután Nabukodonozor babiloniai király Jékóniást, Joákimnak, a Júda királyának fiát és Júdának fejedelmeit és az ácsokat és kovácsokat fogságra hurcolá Jeruzsálemből, és elvivé őket Babilonba. Az egyik kosárban igen jó fügék valának, amilyenek az először érő fügék; a másik kosárban pedig igen rossz fügék valának, sőt ehetetlenek a rosszaság miatt. És monda az Úr nékem: Mit látsz te Jeremiás? És mondék: Fügéket. A jó fügék igen jók, de a rosszak igen rosszak, sőt rosszaságok miatt ehetetlenek. És szóla az Úr nékem, mondván: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Mint ezeket a jó fügéket, úgy megkülönböztetem a Júda foglyait, akiket e helyről a Kaldeusok földjére vitettem, az ő javokra. És őket szemmel tartom az ő javokra, és visszahozom e földre, és megépítem és el nem rontom, és beplántálom és ki nem szaggatom. És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám. És amilyenek a rossz fügék, amelyek ehetetlenek a rosszaság miatt, azt mondja az Úr, olyanná teszem Sedékiást, a Júda királyát, és az ő maradékát, és az ő fejedelmeit, és Jeruzsálem maradékát, akik itt maradnak e földön, és azokat, akik Égyiptom földén laknak. És kiteszem őket rettegésnek, veszedelemnek a föld minden országában; gyalázatnak, példabeszédnek, gúnynak és szidalomnak minden helyen, ahová kiűzöm őket. És fegyvert, éhséget és döghalált bocsátok reájok mindaddig, amíg elfogynak a földről, amelyet nékik adtam és az ő atyáiknak." (Jeremiás 24)
Melyik bibliai könyvnek és hányadik fejezetéből való az alábbi idézet?

"De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?! Az Úr pedig monda a sátánnak: Ímé, mindazt, amije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyújtsd ki kezedet. És kiméne a sátán az Úr elől."


Jób 1:11-12


Mely nép ellen küldte Isten harcba Saul királyt, mikor annak engedetlensége miatt elszakította tőle a királyságot? Hogy hívták ennek a népnek az akkori királyát?




"Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat. (...) És Agágot, az Amálekiták királyát elfogta élve, a népet pedig mind kardélre hányatá." (I.Sám.15:3,8)
Dávid király apjának - Isainak - összesen hány fia volt?



"És Dávid, Júda városából, Bethlehemből való amaz Efratita embernek volt a fia, akit Isainak hívtak, akinek nyolc fia volt, és e férfiú a Saul idejében vén ember vala, emberek közt korban előhaladt" (I.Sámuel 17:12)